Buhera

A Néprajzi Múzeum Buhera című időszaki kiállítása az 1950-es évektől az 1980-as évek végéig, alapvetően a Kádár-korszak sajátos világába vezet vissza. A tárlat azt mutatja meg, hogyan született meg a hiánygazdaságból, a leleményességből, valamint a régi paraszti tudás és a gyárakban, üzemekben vagy termelőszövetkezetekben megszerzett technikai ismeretek találkozásából egy egész korszak sajátos tárgyvilága.  

„A buhera a túlélés – csak nem tudni, mi volt az ára” – írta Esterházy Péter, rámutatva a jelenség Janus-arcúságára, hiszen a buherálás egyszerre jelentett ügyességet és ügyeskedést, hozzáértést és kényszerű alkalmazkodást. Nem egyszerű barkácsolás volt, hanem válasz egy olyan világra, amelyben gyakran nem a készen kapható tárgyak közül kellett választani, hanem abból kellett elkészíteni a szükséges eszközt, ami éppen rendelkezésre állt. 

Mindez szorosan összefüggött a falusi élet gyökeres átalakulásával. A téeszesítés és az iparosítás következtében a hagyományos paraszti gazdálkodáshoz kapcsolódó tudás egy része elvesztette korábbi jelentőségét, miközben sokan új munkahelyeken, új anyagokkal és technikákkal találkoztak. A férfiak megtanultak hegeszteni, fúrni, esztergálni, villanymotort szerelni, acéllal, alumíniummal és műanyaggal dolgozni. Az iparban megszerzett ismereteket azután otthon, a háztájiban, az építkezéseken és a falusi gazdaságokban is hasznosították, úgy, hogy a régi, takarékos paraszti mentalitásukat sem vetkőzték le teljesen. A garázsokban és műhelyekben csövek, motorok, kerekek, rejtélyes kacatok vártak arra, hogy egyszer új szerepet kapjanak. Ezekből az anyagokból azonban csak akkor lehetett működő tárgy, ha minden szükséges feltétel szerencsésen találkozott. Ahhoz, hogy mosógép motorjából fűnyíró, babakocsikerékből gázpalackszállító legyen, megfelelő alkatrész, szerszám, technikai tudás és egy megoldásra váró gyakorlati probléma egyaránt kellett. Időnként azonban ez sem volt elég. Tudni kellett, ki tud vasat vagy csövet szerezni, ki ért a hegesztéshez, ki ad kölcsön gépet, és milyen munkával vagy szívességgel lehet viszonozni a segítséget. A buhera ezért a társadalmi tőkecsere története is: bizalomra, kölcsönösségre, személyes kapcsolatokra és speciális tudásra épülő együttműködéseké. 

A kiállítást két néprajzos-kurátor többéves, országos terepmunkája előzte meg. Kutatásuk során nemcsak különös szerkezeteket gyűjtöttek, hanem a hozzájuk kapcsolódó tudást, emberi kapcsolatokat és személyes történeteket is feltárták. Munkájuk nyomán nagyszámú tárgyegyüttes került a Néprajzi Múzeum gyűjteményébe, megőrizve egy gyorsan átalakuló világ emlékeit. Az ebből rendezett időszaki kiállítás így nemcsak azt mutatja meg, hol húzódott a határ leleményesség és ügyeskedés, hozzáértés és veszély, alkalmazkodás és ellenállás között, hanem azt is, hogyan tették az emberek újra és újra működőképessé maguk körül a világot abból, ami épp rendelkezésükre állt. 

Kurátor: Kőszegi Gábor, Móser Tamás